Natto
Recept nyomtatása
Natto
"Kicsit furcsa a szaga és az állaga, de nagyon finom”. Általában valahogy így jellemzik a nattot, amely talán a világ egyik legmegosztóbb étele. Van, aki imádja, de akad olyan is, aki inkább elutasítja, hiszen elég érdekes étel, amelyet sokan még csak meg se hajlandóak kóstolni. Magyarországon és talán egész Európában még igen keveset hallani róla, pedig más földrészeken előszeretettel fogyasztják nem csak íze, hanem jótékony hatásai miatt is.
Előkészítés 5 perc
Program idő/főzés 30 perc
Pihentetés 48 óra
Mennyiség
Hozzávalók
Előkészítés 5 perc
Program idő/főzés 30 perc
Pihentetés 48 óra
Mennyiség
Hozzávalók
Elkészítés
  1. 200-250g szójababot be kell áztatni 24 órára, majd megfőzni/megpárolni olyan puhára, hogy akár az ujjunkkal is szét tudjuk nyomni.
  2. Erre legalkalmasabb egy kukta fazék, vagy a Smart Chef STEAM DESSERT programja.
  3. Ha elkészült, ráöntjük a kevés vízben feloldott erjesztő kultúrát, jól összekeverjük, majd a Vegital fermentáló készülékhez adott párolótálcáin elterítjük.
  4. Ezután már nincs más dolgunk, mint a fermentálón elindítani a natto programot, és 24 óra múlva már el is dönthetjük, hogy a natto szerelmeseivé válunk örökre, vagy a pokolba kívánjuk. (Mi már többször is elkészítettük és nagyon szeretjük. Szójaszósszal, kimchivel isteni finom. – a szerk.)

A tejmentesreceptek.hu oldalon található receptek, fotók és további tartalmak felhasználása részben, vagy egészben, kizárólag a Vegital írásos engedélyével történhet. A tartalmak engedély nélküli publikációja jogi következményeket von maga után.

Recept kereső
Legújabb receptek